Marketing a hálón- vállalati és közösségi honlapok, blogok

Larry Weber: Marketing a hálón- vállalati és közösségi honlapok, blogok

(HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2008)

A kétszázötven oldalon azt az egyszerű, amúgy valóban rendkívül megszívlelendő igazságot próbálja a számba rágni a szerző, hogy miként építsünk fel egy vevőközösséget. Ezt lépésekre tagolva ki is bontja, de valahogy mindvégig az volt az érzésem, mintha amit mond, azt már egyszer, korábban mondta volna. Szóval, kicsit elnyújtott, önismétlő benyomást tett rám az egyébként logikus érvekkel operáló Weber.

De tegyük a szívünket a kezünkre: miért kell mindezt ennyire elnyújtani? A marketing mégsem szépirodalom! A „Háború és Béke” sem azért olyan hosszú, mert Tolsztoj nem tudta volna rövidebben megírni, hogy miként lett némi vargabetűvel Pierre Bezuhov felesége Natasa Rosztova, illetve miként végződött Napóleon oroszországi hadjárata, hanem azért, mert ő szépíró volt. Az online kommunikáció egyik tudorától pedig azt várja az ember, hogy rövid és összefogott legyen.

Azért azt gyorsan hozzátenném a kritikához, hogy jó néhány banális közhelynek tűnő, de rendkívül fontos és sokak által talán kissé lazán kezelt megállapítás szerepel a könyvben. Az egyik ilyen – és tulajdonképpen ez a kötet egyik kulcsmondata az én olvasatomban – a Sun Microsystems vezérigazgatójának Weber által idézett gondolata. Jonathan Schwartz maga is blogger és azt vallja a blogírással és az internettel kapcsolatban, hogy „a csend aligha a barátunk. Ha mi nem szólalunk meg, akkor majd beszél helyettünk más a vállalatunkról, a márkáinkról, a vezetőinkről vagy a beosztottainkról.”

A gombamód szaporodó blogok világában, amikor egyre színvonalasabb és egy-egy részterületen nagy szakmai jártasságot mutató szerzők jelennek meg posztjaikkal nap mint nap, nehéz vitába szállni e megállapítás igazságtartalmával. De közben mindvégig érdemes azt is figyelembe venni, hogy a cégünkkel, termékeinkkel, szolgáltatásainkkal kapcsolatos információk, vélemények követése és általunk kívánt mederbe terelése embert próbáló feladat. Ha őszinték akarunk lenni, akkor azt kell mondani, hogy szinte lehetetlen. De – és éppen erre utalhatott Jonathan Schwartzot segítségül hívva Weber is – mégsem szabad energiát spórolni ezen és újra, meg újra neki kell gyürkőzni.

Egyébként már Magyarországi cégeknél is megjelentek az első fecskék, vagyis azok a „közösségi menedzserek”, akik egész nap a hálón lógva próbálják meg a látogatókat, alkalmi közösségeket információval ellátni. No meg persze befolyásolni. Íme az újfajta kommunikáció! Mert ne legyen kétségünk: a virtuális, érdeklődési területek mentén szerveződő közösségekkel folytatott párbeszéd a jövő egyik, talán legfontosabb kommunikációs gyakorlata lesz.

partnereink

webtárhely, domainregisztráció, szerverhosting,
virtuális szerverbérlet

információtechnológiai és rendszerfelügyelet

online média sales partnerünk

Hívjon minket!

Szeretné láthatóbbá tenni weboldalát? Felpezsdítené üzletét? Keressen minket munkaidőben elérhetőségeinken vagy válasszon csomagajánlatainkból!

Ügyfélszolgálat:

Hétfő - csütörtök: 8-16H

Telefon: +36 30 520 3122
E-mail: kozpont@marketinggroup.hu

You are here MARKETING KÖNYVTÁR szubjektíven Marketing a hálón- vállalati és közösségi honlapok, blogok