„Nem titkolt célunk volt, hogy az online community managementről szóló posztsorozatot kiemeljük a blog hagyományos keretei közül. Ma az utolsó, kilencedik rész lenne soron, mely arról szól, hogyan kezdjük el az online community managementet a gyakorlatban. Ehelyett azonban egy ebookot kínálunk nektek, melyben az előző nyolc részt, és a hiányzó kilencediket is elolvashatjátok.” – így vezeti fel a méltán népszerű kommunikációs blog, a három fiatal szakember által jegyzett Karmamedia azt a 21 oldalas tanulmányt, amely arra a kérdésre keresi a választ, hogy ki és milyen keretek között működtetheti leghatékonyabban azt a rendszert, amely egyrészt a vállalattól származó információkat közvetíti a fogyasztók (közösség) felé, másrészt pedig a közösségtől érkező reakciókkal megismertetni a cég döntéshozóit.
Már a témaválasztás is megér egy piros pontot.
A szerzőhöz hasonlóan ugyanis nekem is az a véleményem, hogy a kommunikáció egyre inkább párbeszéden alapul, ennek pedig kiemelten fontos terepe a folyamatos térhódítással büszkélkedhető web. Mindebből pedig logikusan csupán egyetlen következtetést lehet levonni: szükség van olyan szakemberekre, akik képesek minél hatékonyabban „belenyúlni” a kommunikációba egy-egy cég érdekében.
Nem akarok szerepzavarba kerülni: nem egy marketing könyvekkel foglalkozó blogger feladata tartalmi szempontból elemezni egy amúgy nem túl terjedelmes, posztokból összegyűrt ebookot. Annyit azonban mindenképpen megérdemel a szerző, Sándor Szabolcs, hogy rögzítsük: korrekt és jól összeszedett írást produkált.
Ebookja az alapvető fogalmak tisztázásától kezdve a leggyakrabban felmerülő problémákon keresztül, érvek és ellenérvek ismertetése mellett ér el a konklúzióig, vagyis addig, hogy nincs más hátra: csinálni kell. Néhány alapvető jó tanáccsal is szolgál, bár nekem hiányzott, hogy nem írt arról: szerinte kiből lehet jó online community manager. Milyen tudásra, gyakorlatra, készségekre van szüksége a kétfrontos – cégvezetés, online közösség – küzdelemre. És akkor a személyiségjegyekről még egy szót sem ejtettünk.
Mondom, nekem ez hiányzott, de az is lehet, hogy ezt már a következő, hasonló témájú bejegyzésére tartogatja.





